Debrecen program gyerekkel

Debrecen program gyerekkel

Debrecen program gyerekkel

Izgalmas Debreceni program a család számára


Mindannyian tudjuk, milyen nehéz olyan programot találni, ami a gyerekeket is leköti, és közben a felnőttek sem unatkoznak. A CityFox erre próbál válasz lenni: séta a belvárosban, közben feladványokkal.

Hova menjetek a gyerekekkel?

Ha egész napot szántok a városra, ezekkel nem lehet mellélőni.

1.

Nagyerdő

Az ország első védetté nyilvánított természetvédelmi területe, a belvárostól tíz percre. Százéves fák alatt lehet sétálni.

2.

Sziget-kék Tematikus Park

A Nagyerdőben, Szabó Magda meseregénye nyomán épült játszótér kilátóval, játszótoronnyal és minivárossal.

3.

Aquaticum

Élményfürdő és strand egy helyen, gyerek-, kaland- és hullámmedencével. Egész napos program, ha elered az eső.

4.

Vojtina Bábszínház

Népmesék és meseklasszikusok kisebbeknek. Érdemes előre nézni a műsort, mert a jó előadások gyorsan elfogynak.

5.

Virágóra

A Nagyerdő felé vezető úton, élő virágokból kirakott óra. Innen indul a debreceni CityFox játékunk.

A CityFox játékunk a Virágórától indul, szóval ha összekötitek a kettőt, kényelmesen kijön belőle egy egész nap. Időpontot nem kell foglalni hozzá, akkor kezditek, amikor nektek jó.

  • Telefonos játék Nem kell letölteni semmit, a böngészőből megy.
  • 9 990 Ft csapatonként, egy kóddal max. 6-an játszhattok.
  • 1 óra Nem megy időre, bármikor megállhattok.
  • Nincs időpontfoglalás Bármikor elindulhattok, nem kell senkivel találkoznotok.
Megnézem a játékot

A Virágtolvajok · Debrecen belvárosa

Randi Debrecen városában

Mit csináltok pontosan?

A CityFox olyan izgalmas kalandjátékot kínál Debrecen városában játszható. Végigjártok néhány állomást, és mindegyiknél megoldotok egy feladványt. Nagyjából másfél óra, körülbelül másfél kilométer séta a belvárosban, tehát a kisebbek sem fáradnak el.

  • Közös kaland A gyerekek is dolgoznak, nem csak sétálnak a szülők után.
  • Kulturális felfedezés A látványosságokat közelről nézitek meg, mert a feladványhoz arra szükség van.
  • Csapatépítő játék Nincs időpontfoglalás, akkor indultok, amikor a gyerekeknek jó.

No de mégis milyen izgalmas Debreceni programot kínálunk a családoknak?

Egy telefon kell hozzá és kevés mobilinternet, alkalmazást nem kell telepíteni. A kiindulóponttól kezdve a játék mutatja, merre menjetek és ott mit kell megoldani. Ha a gyerekek elakadnak, a játékon belül kérhettek segítséget: térképet, fotót a helyszínről vagy rávezető tippet.

Randi Debrecen városában
Randi Debrecen városában

A gyerekek imádni fogják!

A játék csapatmunkára épül, tehát a gyerekek is kiveszik belőle a részüket. Nem az lesz, hogy a szülő old meg mindent, a kicsik pedig unatkoznak mellette.

Kellemes séta a szabadban, a csodás Debreceni utcákon, ráadásul a gyerekek sem fogják unni!

Séta közben olyan szobrok és épületek mellett álltok meg, amelyek mellett amúgy elmennétek. Gondoltátok volna, hogy milyen Debreceni emlékművek vannak? A játék rá is kényszerít, hogy közelebbről megnézzétek őket, mert a feladvány megoldásához arra szükség van.

Randi Debrecen városában
Debrecen  gyerekkel

Így lehet izgalmas Debrecen gyerekkel

A játék nem megy időre. Bármikor megállhattok fagyizni vagy pihenni egyet, aztán ugyanonnan folytatjátok, ahol abbahagytátok.

Gyakori kérdések

Játékaink eltérő nehézségűek: van, amelyiket kifejezetten általános iskolásoknak szántuk, és van felnőttebb fejtörő is. Írjátok meg, hány évesek a gyerekek, és megmondjuk, melyik illik hozzájuk.

Nem. A játék a telefon böngészőjében fut a play.cityfox.hu címen, csak a kapott kódot kell beírni. Elég egy telefon a csapatnak, és nagyjából 20 MB mobilinternetet használ el.

A játékon belül tudnak segítséget kérni: térképet, fotót az adott helyszínről, rávezető tippet a feladványhoz, és ha végképp nem megy, a megoldást is. Így nem tud elakadni a program.

Nem, és nem is lehet. A játékkód megvásárlása után bármikor elindulhattok: nem kell ránk várni, nem kell senkivel találkoznotok, és nincs nyitvatartás sem. Ha félbehagyjátok, ugyanonnan folytathatjátok.

A vásárlástól számított 6 hónapig. Ha ennél is később játszanátok vele, írjatok nekünk, és meghosszabbítjuk.

A játék nem megy időre, és nincs foglalt időpontotok, így nyugodtan áttehetitek másik napra. Ha menet közben ered el, félbehagyhatjátok, és később ugyanonnan folytatjátok.

image alt
image alt

Irány a város!

Válaszd ki a várost, vásárolj online és aktiváld a kódot. Oldd meg a különböző feladványokat, miközben felfedezheted a várost!